És akkor most folytatjuk Mélabús melódiák c. műsorunkat, szkippelve a random hülyeségeket. A lenti dal története úgy indult, hogy Morrissey megcsinálta '92-ben a Your Arsenal c. lemezére, aminek Mick Ronson, Bowie egykori gitárosa volt a producere. Ő elküldte a dalt Bowie-nak, aki észrevette, hogy a dal végén lévő akkordok nagyon hasonlítanak a Rock'n'Roll Suicide-ra. Bowie pedig gondolt egyet, és feldolgozta a dalt, méghozzá saját, 20 évvel korábbi stílusában, amikor még Mick Ronsonnal játszottak. Ez a sztereó keverésén is hallatszik. Le merem fogadni, hogy van rá speckó név, Vakond talán meg is tudná mondani, de addig nevezzük csak barbársztereónak. Bár a hentessztereó se lenne rossz név, ráadásul annak könnyebb is lenne ikont dizájnolni: két egymásba olvadó sonka. Na szóval, Bowie: I Know It's Gonna Happen Someday.
Most vettem észre, hogy meg vagyok szólítva. Bocs, na, alszom ;)
VálaszTörlésSzóval a sztereózás kezdetén volt ilyen. A "hentessztereót" engedelmeddel tanítani fogom :)
Akkoriban még nem létezett kiforrott sztereó keverőasztal sem, és kísérleteztek azzal, hogy hogyan is kell elhelyezni a hangforrásokat a sztereó térben, mint ahogyan manapság is kísérleteznek azzal, hogy egy igazi 5.1 vagy 7.1 felvételnél hova is kell rakni a mikrofonokat...
Jellemzően a korai Beatles-felvételeken találkozunk a HS (HentesSztereó) technikával.
Ennek ellenére speciális neve nincs, talán csak annyi említést érdemel, hogy ezeken a felvételeken még egyáltalán nincs valódi teret leképező mikrofonpár (a magnó csak négycsatornás volt, és egyszerűen nem fért el), hanem az irányokat kizárólag monó csatornák panorámázásával valósították meg - időnként eléggé szélsőségesen tekergetve a gombot.