Mindenhol jó, de a legjobb ott, ahol bringa is van. Jó napot! Na, írok most már valamit, bár idegen gépröl nem szeretek blogolni. Szóval, kérem szépen, itt tetszek lenni. Biztos sokan nem is tudjátok, hogy elöször Linzbe mentem, ahol folytatódott a pakolászás és a takarítás. Kicsit szomorú, hogy két év után most elöször és utoljára bringáztam Linzben, pedig ott is lett volna mit felfedezni. A bringaszállítás Linzig problémamentes volt, érdekes módon az osztrák vasút hozta rám a frászt, mikor begördült a vonat, bringavagon meg sehol. Valamilyen müszaki okból kifolyólag. Ezért a bringák hagyományos kupés kocsikba kerültek. Elvileg otthagyhattuk volna, de inkább leszereltük az elsö kerekeket, és felakasztottuk a bringákat. Mondta is a kalauz mosolyogva, hogy wunderbar. Ebben nekünk az volt a jó, mert így kisajátítottuk az egész kupét, és az üléseket lehajtva szétterülhettünk. Szóval az út különösen kényelmesre sikeredett. Ennek ellenére persze hulla vagyok. Még mindig. Képzeljétek el: B.-nél egy XXXL mértü börönd és hátizsák, nálam két bringa két futártáskával. A bringákat lelakatoltuk az állomáson, a cucc nagy részét pedig elvittük a lakásba, ahova viszont még nem költözhettünk be, mert az akkor még nem volt szabad. Onnan át Lindáékhoz. Onnan el a bringákért. Majd el a lakásba lelakatolni öket. Vissza Lindáékhoz, mert másnap még onnan is kellett cipekedni B. korábban otthagyott cuccaival.
A lakás. Van benne fantázia. Meg kosz. Egyelöre még csak egy tisztának mondható szoba van, bár a sok éves koszt még onnan sem sikerült mindenhonnan lekaparni. Egyszer ki is kellene majd festeni, mert sacc per kábé 10 éve nem volt kifestve. De ezt úgy kellene most mondanom, hogy bohém. Egyböl jobban hangzik. Amúgy tényleg az. Az egész lakásra jellemzö a színterror, ahogy én nevezem. Zöld padló, kék padló, zöld fal, piros padló, naracssárga ruhásszekrény, piros kanapé, satöbbi, satöbbi. Ijesztöen hangzik, de valahogy mégis müködik.
Nem is tudom, belefogjak-e a részletes leírásba. A kis szobából hálószobát csináltunk, pont befér a dupplaágy, ami már itt volt. Kilátás a tévétoronyra. Igen, arra. Ennél nyálasabb már nem is lehetne.
Az acid zöld padlós, utcára nézö szoba lesz majd egyszer a nappali, ha valahogy sikerül elhozatnom az otthoni hifimet. Mert most ez jár a fejemben. Újra nem fussa, szart nem akarok, de mindkettönk súlyos zenehiányban szenved. Meg egyszer lesz tévé is, mert olcsón meg lehet úszni hála a digitális rendszernek. Arra majd bezzeg fussa. Net még nincs, feen tudja, mikor lesz, mert Nyugatnak Nyugat, de Berlinnek akkor is csak kelet, és az ilyen UPC-szerü valami ide még mindig nem ért el. Állítólag. Szóval marad az telefonvonalas megoldás. Azt viszont nem lehet bankszámla nélkül megrendelni. Bankszámlához itt meg valszeg lakcím kell. Na, a lényeg, hogy a "zöld szalonból" egyhamar nem lesz médiazimmer.
Konyha/ebédlö. Sötétkék padló, nagy asztal, óriási zöld kuka kifordítva és "csillárrá" alakítva. Pár növény a sarokban, amihez a minap még sikerült is turkálnom párat az utcáról. Nagy piros kanapé az ablak mellett, amiröl még hullócsillagot is láttam a minap. Mert hogy a negyediken van a lakás, a ház legfelsö emeletén. Fölöttünk már csak egy padlás van mosógéppel.
Fürdöszoba. Ijesztö. Nem, vicces. Ijesztö. Vicces. Ööö... Nehéz leírni. Kezdjük azzal, hogy a világ legkisebb fürdöszobája. Kb. egy méter széles. Belépsz, a jobbodon kis mosdócska. Utána a wc. De nem ám a fal mellett, hanem az egy méter széles "folyosó" közepén. Ha ki tudod kerülni, bejutsz a zuhanyfülkébe, ahova csempe nem jutott, ehelyett ilyen hullámpalával van förülvéve. Hullámpala... az a müanyag lap, értitek... Nem is lehetne kicsempézni ebben a formában, mert a háló- és a fürdöszoba közt van egy kis lezárt ajtó. Lásd Hajtipajti angol kisajtós kalandjait. És csövek, mindenhol csövek mindennek tetejében. Szóval... ezzel valamit muszáj lesz csinálni. Hogy ne legyen ANNYIRA vicces, mert nem lehet folyton röhögve fogat mosni, zuhanyozni, hát még mást csinálni.
De összességében tényleg jó, 60 nm, 480 euró közös költséggel és vízzel, bútorból nincs hiány, az Alexanderplatz egy köpésnyire van, a környék meg pont olyan, ami miatt Berlin annyira emberi tud lenni. Fák, 30-as zóna, bringahegyek, kiülös helyek, padok a pékség elött, nyugi... Na, ennyiböl már el tudjátok képzelni a lényeget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése