Akár egy év börtönt is kaphat az a férfi, aki egy dombóvári játszótér mellett álló fába több csavart vert bele, feltehetőleg azért, hogy a gyerekek ne másszanak fel rá, ám az egyik csavar miatt egy kislány súlyos sérüléseket szenvedett - jelenti a HavariaPress.

A Tolna megyei városban élő 35 éves férfi az eddigi adatok szerint még májusban vert csavarokat a háza melletti fa törzsébe, mert zavarta a fára felmászó gyerekek rendszeres hangoskodása. Balszerencséjére azonban a fáramászástól nem tudta elriasztani a gyerekeket, sőt egy alkalommal egy 7 éves kislány ruhája a mászás közben be is akadt egy csavarba, emiatt leesett és eltörött a karja.

Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt indított vizsgálatot, s ha beigazolódik, hogy a lány sérülései összefüggésben állnak a kihelyezett csavarokkal, a férfi akár egy év szabadságvesztést is kaphat tettéért.


Már látom magam előtt, ahogy a HírTV, a MH, meg a Kuruc ráharap a hírre, és szolidarít a bácsival, meg gyűjtést szerveznek neki, aki csak a fát akarta megvédeni, mert azok a büdös kölkök rájártak. Persze nem ismerem az uborka, a fa, a cigány halálának meg a kislány kartörésének átváltási rátáját. Vajon mi lenne, ha egy fehér kislány járt volna rá az uborkára, és őt csapta volna agyon az áram? És mi lenne, ha egy cigány szeretett volna fára mászni? Vajon a Magyar Gárda hirtelen átmenne környezetvédő alakulatba?

1 megjegyzés:

  1. A kislány szilvát akart lopni. Úgy kell neki. Máskor majd meggondolja, hogy szipózzon-e fára mászás előtt.

    Mondjuk a csavar helyett használhatott volna emberibb megoldást is. Én leslagoltam volna őket.

    VálaszTörlés