Már tudom, hova kell borzongótúrát szervezni. Komárom mellett van két hatalmas betonmonstrum, ami silónak készült, de be nem fejezték soha. Mióta az eszemet tudom, ott állnak ezek az erődszerű építmények, havonta többször elmegyek mellettük. Apám mindig megjegyzi, hogy rabok építették, illetve hogy lassan kilopják az ablakkereteket. Mint később kiderült, ez nem igaz, egyszerűen kipotyognak az omladozó betonból. Az elmúlt 20 évben egyszer sem néztem meg közelebbről. Egészen mostanáig!


Nem egy életbiztosítás ott mászkálni. A földön összefüggő törmelékszőnyeg hever, vagyis lassan, de biztosan porlad a 13 szintes beton. A fantasztikus, hosszan elnyúló visszhangot is inkább az ajtókban próbálgattuk, nehogy pont az indítson be egy kisebb omlást. Az építmény egyik részében ismeretlen mélységben áll a rozsdabarna víz. (Tiszta Doom.) Most jut eszembe, hogy kintről, egy faággal kellett volna lecsekkolni, de majd legközelebb. Az ablakkereteket pedig senki sem tudná kilopni, ugyanis sehol sincsenek lépcsők. Odáig már mintha nem jutottak volna el a rabocskák.

Azt hiszem, B. jegyezte meg, hogy milyen furcsa ez, hogy az ember belép egy betonkockába, és máris izgalommal tölti el a helyzet. Nyomasztó, félelmetes, pedig bőven akad menekülőútvonal, az ember nem eshet csapdába. Kilép az ajtón, vagy inkább ajtónyíláson, és lenyugszik.