Hú, teljesen bezsongtam a Chicks on Speedtől. Egyrészt jobbnak tűntek, mint pár éve Kremsben, másrészt irtó aranyosak. Na de kezdjük az elejétől. Mázlista vagyok, erre is nyertem két jegyet, a másikat megkapta Ócskabringa. Aztán a bejáratnál kiderült, hogy a karszalagok könnyedén leszedhetők és másra átruházhatók, így mindenki bejutott ingyen, aki számított :o) Alig lézengtek páran a színpadnál, ahol Desiré ordibált a mikrofonba valamilyen slágereket. Hihetetlen volt. Mindenkiben nőtt a feszültség. Borzalmas, amit művel. De ez még semmi. Blond'n'bass dj úr egész jó zenéket nyomatott... volna. De valamiért három szám után ismét Desiré kezdett ordítozni a színpadon. Kérdem a sráctól, hogy mi van. Azt mondta, Desiré megelégelte, hogy az ő zenéjére többen táncolnak, mint az ő kis performanszára, ezért odament és lekapcsolta őt. Köpni, nyelni nem tudtam. Arról nem is beszélve, hogy a CoS utolsó számánál ő is felpofátlankodott közéjük a színpadra. Bár lehet, hogy velük tök rendes volt. Egyesek azt állítják, hogy ez a Desiré tud tök jófej is lenni, akivel akar. Egyre nehezebben tudom elhinni.
CoS-ék az Art Rules showjukkal léptek fel. Zakatoló varrógép, kihangosított olló, minden volt... A kivetítőn anyaszült meztelenül ugráltak. Na az érdekes volt... Egy idő után vették a lapot, hogy a kb. 2 hardcore rajongón kívül mindenkit csak a híres számok érdekelnek, nem igazán értékelik a különböző zajongásaikat. Már van egy csomó új számuk, csak a kiadás körül vannak gondok. Ezt meg onnan tudom, hogy koncert után bementünk hozzájuk rajongani, dedikáltatni kicsit. Na az is fura volt, hogy biztonsági őr egy szál sem. Akár azonnal rájuk is törhettünk volna Sz. Eszterrel, de nem tettük, mert tapintatosak vagyunk. Melissa megkínált minket sörrel/ásványvízzel, kicsit dumálgattunk, örültünk egymásnak, puszit is adott búcsúzáskor, Anat rúzsos csókkal dedikált... Meglepően közvetlenek voltak. Lényeg a lényeg, el vagyok ájulva. Nem volt kedvem elrontani a bulit fotózással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése