A tegnapi napom valahogy úgy nézett ki, hogy elegem lett, és véget vetettem valószínűleg életem utolsó hajnövesztési próbálkozásának. Kicsit sajnálom, mert hónapok óta vállalhatatlan fejjel mászkálok, és ezzel most értelmét veszítette a szenvedés. Amúgy a sajnálatos esemény azért történt meg, mert csütörtökön betett nekem egy burrito. Nem tudom, hogy a bab vagy a salsa verde volt-e végzetes összetevő, de az előbbi gyanúsan nézett ki, az utóbbi meg csípősebb volt, mint azt az Arribában megszoktam. Három napig vártam, hogy elmúljon a gyomromban az a fura érzés, aztán elegem lett, és elmentünk az ügyeletre. Pont oda, ahol két éve B.-nek begipszelték a lábát. Na, és oda úgy mentem, hogy na, ebből tuti kórház lesz. Kórházba meg nem fekszem be ilyen fejjel. Aztán kaptam egy fájdalomcsillapítót meg öt pirulát, most annak a hatását várom. Azt hiszem van neki. Kíváncsi vagyok, mennyit fognak kiszámlázni mindezért.

Aztán haza, kis pihenés, és az állapotomra való tekintettel nem bringával mentem Vega-koncertre Kreuzbergbe :o) A koncert egy Passionskirche nevű helyen volt, vagyis egy templomban. Na most ez a templom nagyon úgy néz ki, hogy még most is használják vallási célokra, de amikor koncert van, akkor van bárpult is. Nem tudom, mit szól ehhez Isten. De majd leszól, ha nagyon zavarja. Bár volt némi interferencia koncert közben. Dedikáltatni nem vittem semmit, örültem, hogy egyáltalán eljutottam, de koncert közben már átkoztam magam emiatt. De amilyen mázlim van, kaptam posztert.

A hazaút kicsit bajos volt, a metró valamiért nem ment tovább a ringbahnig, úgyhogy kerülhettem egy nagyot busszal a Potsdammer felé. Ahol pontban éjfélkor, a kivilágított magas épületek tövében épp megszólalt a fülemben a Big Time Sensuality. És akkor jó volt.

Big Time Sensuality - éjszakai változat