Már a koncert felé tartva is megállapítottam, hogy tök jó, hogy ilyen pesszimista ember vagyok, mert így tök ritkán csalódok. Ahhoz képest, hogy a jegyem egy közepesen jó helyre szólt, egész jó eredmény, hogy végül a színpadon kötöttem ki Grace Jones hátát taperolva ;o)

Na vegyük sorra. Várakozások: nem akarok best of koncertet. Nem akarok Hurricane-lemezbemutatót. Ez eddig elég reménytelen. Tempodrom. Ülős koncert. Már rossz. Előzenekar. Ha én ezt tudom... Az előzenekar Grace Jones fiának bénácska hip-hop formációja. Várakozás... Várakozás... Várakozás... Aztán végre.

Nocsak, Nightclubbing. Kellemes meglepetés. Majd jön a This Is. Egy-két ember nem bír magával, már táncol. Aztán egyszer csak fogja magát a tömeg, és elindul a színpad felé, beelőzve az első ülősort. Ha ezt tudom, az 50 eurós jegyet veszem meg. Na, ebből nem maradok ki, nyomás lefelé. Színpad széle megcsípve. A buli indul, rohadt jól szól az egész. De jó, hogy nem ülve kell végigdobolnom a koncertet a lábammal! A dívaságot tökélyre fejlesztve minden szám után átöltözik a színpadi öltözőjében, közben szórakoztatja a közönséget a hülyeségeivel.

Na de térjünk a lényegre. A Pull Up to the Bumper közepén egyszer csak látom, hogy középen Grace embereket invitál a színpadra. Mint egy akciófilmben, amikor a főhős elfeledkezik egy tök fontos részletről, amire direkt figyelmeztették a film első 10 percében, beugrik egy YouTube-videó a londoni koncertről, ott is ugyanez volt. A sor megindul a színpad közepe felé, én is teszek egy lépést, de elbizonytalanodom. Mire odaérek, túl késő lesz. Vissza. A színpad legszélére tolakodok, ahol véget ér a kordon. Egy pillanatra beugrik a kép, hogy a biztiőr vissza fog rántani, de nem érdekel. Nem ránt vissza. Ilyen könnyedén még sosem ugrottam ilyen magasra. Bakker, ott vagyok a színpadon. A mázlisták elöl már körülvették Grace Jonest, de igazából nem érdekel, páran jól eltáncikálunk a háttérben. Aztán egyszer csak elindul a színpadról lefele, pont mellettem. Ahogy halad, kecsesen halad vele a kezem, a ruhájára teszem. Ez ugyanaz a nő, aki a '70-es években körbehaknizta a világ összes tévés varietéműsorát. Tudom, ugyanezt a Harangozó Terivel is megcsinálhatnám, de az valahogy nem ugyanaz. A számnak vége, mindenkit letessékelnek a színpadról. Érdekes, ez már bénábban megy, pedig lépcső is van.

Az utolsó számnál fullra kapcsolják az ipari ventillátorokat, a konfettiket hordja a szél, dől a kottatartó.

Így leírva az egész tiszta röhej, de tökre örülök, hogy 29 évesen, minden cinizmusom és hasonló idegbajom ellenére még mindig tudok rajongani valamiért, ebben az esetben egy tök idegen nőért. Semmi értelme. How hilarious is that!

Kis reality bite a végére: hajnalban fel kell keltenem az uramat, hogy pénzt kérjek tőle a vonatútra, mert elbasztam az utolsó centemet is egy Grace Jones-pólóra :oD Mindjárt éhen veszek :oD Tök jó! :oD

A kép innen.