Na, eldöntöttem, hogy kicsit helyrepofozom a filmes műveltségemet, meg addig is történik valami - a képernyőn. Egyből Jarmusch valószínűleg leggyengébb filmjével nyitottam, a Permanens vakációval. Már az imdb-s pontszámból is sejtettem, hogy nem kell túl nagy történetre számítani. Tényleg kicsit vizsgafilmes volt, pl. ezt tessék megnézni.



Hilarious. Viszont aki koszos New York-i utcák meg őrültek látványára, illetve egy kis '80-as évekbeli lilaságra vágyik, aminek természetesen elegedhetetlen kelléke a szaxofon, az bátran nézze meg, mert amúgy rövid film, és egy idő után átbillen az ember, és már nevetni is tud rajta. És persze etalon azoknak, akik szerint az élet egy permanens vakáció. Jarmusch szerencséje, hogy ezután elkészítette élete legjobb filmjét, a hasonló témájú Stranger Than Paradise-t. Az permanensebbre sikeredett.