Meanwhile in Berlin... Mindenhonnan dől a Berlinale-láz, amiből idén biztos kimaradok, mert egyszerre gazdag és szegény a kínálat. Legalábbis mikor elkezdtem olvasni a Berlinale honlapján a filmismertetőket, nem volt olyan film, amitől ne vették volna el a kedvemet. Mintha mindegyik ugyanarról a lerágott csontról szólna. Miközben biztos nem, csak unalmasra és a kelleténél részletesebbre írták az ismertetőket. A Varga Katalinra kíváncsi vagyok, de a kicsit spoileresre sikeredett ismertető után attól tartok, tudom a film végét. És 9.50-ért? Meg miközben böngésztem a programot, rájöttem, hogy a Titanicra sem járok már évek óta. (Mióta nem olyan egyszerű besurranni a sajtóvetítésekre, azt hiszem.) Pedig még Ladytron dj-set is lesz az új Lukas Moodysson kapcsán. (Lilja 4-ever, Fucking Åmål...)

Bárcsak elmondhatnám, hogy Peter Greenaway antifilmje (?) üdítő színfolt volt, amit ezúttal Yonderboi-jal adott elő a Collegium Hungaricum falán, de nem. Szóval Greenaway azt mondta, ki kell találni az új filmet, el kell végre választani a könyvet és a filmet, vagyis interaktívvá kell tenni a mozit, stb. Hát, az egyetlen interaktivitás, amit felfedeztem, az a depóba haladó villamosok voltak, amik néha elhaladtak a közönség és az épület között. A hideg sem kedvezett az öt kivetítős hang- és képorgiának. Persze, érdekes volt, csak nem egy órán át. És legalább tudjuk, milyen nem lesz az új film. Kár, hogy donlouis nem volt ott, ő most tudná, mi a teendő :o)

Mindjárt odalép a queen size érintőképernyőhöz.



A 29. bőrönd. Itt még nagyon sok van hátra. De legalább jött a villamos!



De előtte meg utána sétáltam egyet a Múzeum-szigeten egy jó meleg fejhallgatóval. A férjem közben meg otthon döglött.