
Hónapok óta fúrta az oldalamat, hogy mi az az Umweltzone Berlinben, de annyira sajnos nem fúrta, hogy meg is nézzem. Pedig jobban tettem volna. Most, hogy 48 órán belül megérkezünk kocsival Berlinbe, kiderült, hogy megfelelő matrica nélkül elvileg be sem mehetünk kocsival a lakásig, mert az a zónán belül van. Matricát azonban nem kapsz a benzinkúton, mert a rendszer nem elsősorban a pénzedre utazik, hanem az a célja, hogy a legszennyezőbb autókat kitiltsa a város belsejéből. Szép elgondolás, de ha az ember 2 nappal előtte, hétvégén jön rá, hogy dolga lenne valamelyik német város védett területén, akkor nem tud matricát szerezni. Mert ahhoz be kell fáradni a TÜV-be, vagy mit tudom én hova, ahol prezentálod a kocsi papírjait, és akkor kapsz matricát. Legalábbis én ennyit fogtam fel az egészből. Hátha Vakond úr tud mondani erre valami okosat. Pl. azt, hogy "hát mi erről nem tudtunk, csak behajtottunk a központba, és kész".
Hát mi erről nem tudtunk (eddig jól tippeltél...), és szerencsére nem találkoztunk ilyen táblával. De ha találkoztunk volna, akkor ha láttunk volna autót a táblán túl, akkor valószínűleg mi is bementünk volna.
VálaszTörlésÉs így most hogy leszel rezidens a Trafóban? (Von der Umwelt Zone...) :)))
Pedig ha bejöttetek Schönebergbe kocsival, akkor látnotok kellett volna ilyen táblát.
VálaszTörlésSehogyse leszek rezidens. Maradok független :o)