Tegnap voltunk Search & Destroy-on, a bulin, amin tavaly nyáron is. Emlékeztetőül annyit, hogy akkor el voltam ájulva, hogy mennyi fajta buzi megfér egy buliban. A mostani buli eléggé rock központú volt, ami azért alaposan megnyirbálta a sokszínűséget, és egy kicsit a tömeget is. A lányok szépek voltak, de egyformák, mindenkinek ugyanaz a félhosszú, fekete haja volt a homlokába fésülve. Volt egy kivétel, hosszú, csíkos ruhában volt, rajta nagy színes mintákkal. Ő kapta a Dee-Lite-díjat. És az alacsonysága még aranyosabbá tette. A fiúk közül sem emlékszem sokra csak egy Palcsó Tamás-féle srácra fekete-piros jelmezben, melynek a Drakula @ the Club 54 címet adnám. Illetve Dolák-Saly Róbert lépett fel szintis nőasszisztensével glam rockot imitálva. Nem volt túl nagy sikerük. A bulin inkább csak tiszteletünket tettük, de nem baj, mert nyertem rá jegyet.

A minap pedig elvetődtem az SO36 nevű helyre, ahol esti bolhapiac volt. Kicsit későn érkeztem, 11-kor már pakolásztak a standosok. A bejáratnál viszont találtam egy 2008-as transz-naptárat, ami valaha 9 euróba került, és a legfontosabb... hm... mondjuk úgy, gender-bender szervezetek, művészek stb. szerepelnek benne, csupa hasznos linkkel. És van benne egy csomó drag king is végre. Kifotóztam belőle pár vicceset:

P1050575

P1050574

P1050573

P1050572

P1050571

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése