Ide folytatom komment helyett.
Én meg azóta is csak agyalok, agyalok, és most épp arra jutottam, hogy a melegfeszt támogatottsága meleg körökben tökéletesen tükrözi a nem-heterók általános elfogadottságát. Szóval hiába mutatjuk kifelé, hogy tessék, merünk gyerekeket használni a plakáthoz, mert rossz az, aki rosszra gondol, miközben a szervezők is tuti percekig kussban bámulták a plakáttervet, és csak néztek egymásra, aztán valaki megszólalt: "hú bazmeg, ebből baromi nagy botrány lesz". Milyen érdekes, hogyan próbáljuk meg elhitetni magunkkal és a külvilággal, hogy "nem értjük, mi ezzel a gond", miközben körömrágva nyomjuk meg a Save-et a plakát végleges változatán.
Én már a tavalyi téma után is azt mondtam volna, hogy na jó, lazítsunk egy kicsit, vegyük kicsit viccesebbre a témát, mert a támogatóink sem bírják ezt az iramot. Mert akármennyire fájó, de azoknak is kell a támogatása, akik nem olyan übernyitottak, mint ahogy azt szeretnénk.
Na, gyorsan elküldöm, mielőtt kitörölném. (A plakáttervezők is biztos így voltak ezzel.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése